Hírek
2020. Szeptember 24. 08:40, csütörtök | Sport
Szerencsés győzelem a Kakucs Ringen
Szeptember 12-13-án zajlott az Euroaszfalt Rallycross Országos Bajnokság negyedik futama, amit Nagy Beni szerencsésen meg is nyert.
Interjú Nagy Benjámin rallycross versenyzővel.
Az időeredményeid ismeretében szépen lépdeltél előre. Minek is volt ez köszönhető?
- Nem voltam a verseny előtt tesztelni, mint a többiek. Nekünk a két szabadedzésen és a futamokon kellet megtalálnunk az autó helyes beállításait.
Az első két kvalifikációs futamon a harmadik helyen végeztél, aztán begyújtottad a rakétákat és Dominikot megelőzve Luigi mögött a második helyen értél célba. Ezt hogy sikerült összehoznod?
- Változtattunk a kocsi beállításain és szerencsésebb rajtot tudtam venni. Végre Liugit nem csak a Máriapócsi kvalifikációs futamokon, hanem itt a Kakucs Ringen a döntőben is sikerült megelőznöm.

Következett a döntő futam ahol Luigival meglógtatok a rajtnál, így sikeresen kimaradtál a mögötted lévő csetepatéból. Kielemeztétek-e a belső videókat, hogy miként is sikerült jól a rajtod?
- Igen kielemeztük! A rajtom egész hétvégén jó volt, mióta a váltóm megbízhatóan működik. A videóban tisztán látszik, hogy Luigi belefékez előttem, (kigyorsítási szakaszon, nem tudom miért) emiatt bele megyek hátulról és egy pillanatra irányíthatatlanná válik az autóm. Korrigáltam az autó mozgását, akaratomon kívűl a mögöttem jövőnek is reagálni kellett.
A jó rajtodat okos Joker taktika követte és ez által meg is nyerted a versenyt. Mi alapján döntötted el, hogy mikor jössz ki a Joker körre?
- Farkas Roland segített benne, rádióztunk és ő tökéletesen döntött. Látszott, hogy gyorsabb köröket futok a többiekhez képest, azért szerintem a kellő pillanatban mentem ki a Joker körre.

Összességében miként értékeled a hétvégét?
- Nagyon vegyes volt a hétvégénk. Most szerencsére volt normálisan fékem, de az előző két versenyhétvégén sajnos nem az volt jó. Szerencsére most a váltóm is jól működött, így nem vesztettem vele időt, hogy nem vette be a sebességet.
Összességében, akik körülöttem voltak velük nagyon meg vagyok elégedve (Farkas Roland, Mihály Zsombor Kiss-cselenyák) és ez nélkülük nem jöhetett volna össze. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak a bíztatást és a segítséget.
Köszönöm a felkészülésemben való segítséget Buczkó Péternek és a Stabilty Workout-nak.
Köszönöm a töretlen bizalmat a Fémalk Zrt-nek!
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.