Hortobágy infó
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2012. Május 20. 07:11, vasárnap | Sport
Forrás: STOP / MTI

Gyászolnak, és megbeszélik a konfliktust - visszatért a magyar Annapurna-expedíció

Gyászolnak, és megbeszélik a konfliktust - visszatért a magyar Annapurna-expedíció

Erőss Zsolt hegymászó szerint az Annapurna megmászására indított expedíció a lehető legrosszabbra sikerült, elveszítették a barátjukat és a csúcsot sem tudták megmászni.

A hegymászó ezt szombaton, a Liszt Ferenc-repülőtéren mondta az MTI-nek, miután az expedíció három tagja hazaérkezett. A légikikötőben családtagjaik és barátaik várták Erőss Zsoltot, Kollár Lajost és Földes Andrást. Mécs László később érkezik haza.

Erőss Zsolt szerin az önmagában nem nagy kudarc, ha csúcsdöntésre a körülmények miatt nincs lehetőség, az igazi kudarc az az volt, hogy elveszítették Horváth Tibort. Társukat május 7-én jéglavina temette maga alá, pedig elvileg semmilyen problémának nem kellett volna származnia abból, hogy Horváth Tibor a 6800 méter magasan található III-as táborból elindul az alaptábor felé.

Keserű szájízzel jöttek haza, a tagok közt kialakult konfliktushelyzet is súlyos volt, de a végeredményt tekintve ez mellékes - mondta Erőss Zsolt.

Kollár Lajos, az expedíció másik tagja az MTI-nek nyilatkozva szintén sikertelennek minősítette az expedíciót. Hozzátette: az Annapurna nagyon nehéz terep, de most már tudják, hogy mi lehet a megoldás; korábban kell a hegyre érkezni, több időt tölteni rajta, továbbá helikoptert is igénybe kell venni - ami viszont egy újabb expedíció költségeivel ér fel.

A konfliktushelyzettel kapcsolatban azt mondta, ezeket az is okozhatta, hogy két, nehezen feldolgozható problémát éltek át, holott expedícióik általában sikeresek. Ebben a helyzetben velük volt egy újságíró, aki "túllőtt a célon", de arról nincs szó, hogy cserben hagyták volna egymást. Hozzátette: meg fogják beszélni a történteket.

A magyar Annapurna-expedíció - Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor - március 28-án indult el Budapestről.

A magyar hegymászókkal tartott az Annapurnára Földes András, a himalaja.blog.hu szerzője is, akinek nagy port kavart egyik bejegyzése, amelyet idézve több médium is arról cikkezett, hogy társai cserbenhagyták Erőss Zsoltot. Erőss Zsolt erre úgy reagált, hogy "a cikkek tartalmától expedíciós társaimmal együtt elhatárolódunk, és méltatlannak tartjuk".

MTI / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.