Hírek
2013. Május 09. 09:36, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós-
Alkonyattól pirkadatig!
19. Mojito Lemon Miskolc Rally-Bakó Rallye Team
Két nagy teszttel készült a csapat, a Miskolcon megrendezésre kerülő Országos Rally Bajnokság 2. futamára.
Nem hozott szerencsét a csapat számára az első bajnoki futam Egerben, hiszen a 2. napon, egy féktárcsatörés miatt kiállni kényszerült az egyik egység. Viszont Erdélyi Gyuri és Növényi Norbi sikeresen célba ért, és a verseny után
eldöntötték, hogy a Miskolc Rallyval egy időben megrendezésre kerülő Ózd RTE futamon, már nem előfutóként, hanem a A/3-as kategóriában indulnak.
Nagy lépés ez számukra, hiszen itt már nem elég végigautózni, itt már a többiekre is oda kell figyelni, ha eredményt akarnak elérni.
Az egy hétvégén megrendezésre kerülő Miskolc Rally és az ózdi RTE futam, nagy feladat elé állítja a team-et. Az OB futamán induló Bakó László - Tóth Szabolcs páros, pénteken és szombaton, Miskolcon, míg a RTE párosunk Ózdon tölti ezeket a napokat, és ha minden igaz, akkor csak vasárnap találkoznak egymással. Így a csapat ezen a hétvégén kétfele szakad, és ha az időtervet nézzük, akkor a szerviz csapat sem sokat fog aludni ezen a pár napon. A verseny előtt sikerült, több tesztet is megvalósítani és gyakorolni a lassítók kellően gyors átkelését.

Nagy hangsúlyt fektetünk az esti autózásra is, hiszen a Miskolc Rally első napja végig éjszaka fog zajlani egészen hajnal négyig, így nagy szerepe lesz a jól beállított lámpáknak, és ezáltal a sötétben időbe tudják érzékelni a kanyarok kezdetét. A szombati versenynap fogja meghatározni a verseny végeredményét is, hiszen a sötétben sok időt lehet nyerni illetve elveszteni. Remélhetőleg a csapat jól veszi az akadályokat, és jó eredménnyel zárja a Miskolc Rallyt. A versenyt követően az autók, nem hazafele veszik az irányt, hanem a támogatok kérésének eleget téve egy körúton fogunk részt venni ahol az egyik autóval minden támogató élményautózásban részesül, míg a másik autó az adott helyszíneken kerül kiállításra.
Találkozunk Miskolcon!
Köszönjük a Támogatók segítségét!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.